Bloomberg: félelmetes dolog történt, ami még Orbánt is felkészületlenül érte – elrettentő fenyegetést kapott Putyin
A hírügynökség is elismerte, hogy azonnal a tettek mezejére lépett Donald Trump.
Kemény reakcióra lehet számítani Oroszország részéről.
Az Egyesült Államok áll az olyan provokációk mögött, mint amilyent nemrégiben egy brit romboló követett el az orosz területi vizeken a Krím közelében – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
A brit romboló csak eszköz volt
Peszkov szerint „a romboló ebben az esetben csak eszköze volt a provokációnak”. Emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai interaktív televíziós fórumán még a lajstromszámát is elmondta fejből annak az amerikai felderítő gépnek, amelyet előzetesen a helyszínre vezényeltek. A szóvivő azt mondta, hogy a feladat a szűk keresztmetszetek, gyengeségek kimutatása volt az orosz védelmi rendszerben, akárcsak a válaszintézkedések megfigyelése.
Hangsúlyozta, hogy
Mint arról beszámoltunk, a Defender brit rombolót július 23-án az orosz fegyveres erők figyelmeztető lövésekkel és bombavetéssel kényszerítették irányváltoztatásra az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím partjainak közelében.
A kapcsolatok a látszat ellenére konstruktívak
Az orosz szóvivő konstruktívnak nevezte az orosz-amerikai genfi csúcstalálkozót. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy amerikai elnök belpolitikai okokból nem mondhat olyat, hogy az Egyesült Államoknak jó kapcsolatok kellenek Oroszországgal.
Peszkov a NATO-t a destabilizáció elemének nevezte a kontinensen. Azt mondta, hogy a szövetséggel az ultimátumok nyelvén beszélni lehetetlen, de mégis szükség van a párbeszédre. Törökországot hozta fel példának arra, hogy Oroszország NATO-országokkal is tud konstruktív kapcsolatokat kiépíteni.
Az EU-ról szólva elmondta, hogy Berlin és Párizs párbeszédet kíván folytatni Moszkvával, de az unió „fiatal2 tagjai blokkolják ezt a kezdeményezést. Kifogásolta, hogy a balti államok amerikai repülők és erők fogadásával fokozzák a feszültséget a kontinensen.
A szóvivő azzal vádolta Ukrajnát, hogy törekvései a minszki megállapodások „elmosódását” szolgálják, azokat nem akarja végrehajtani. Ezt nevezte a rendezés fő problémájának. Peszkov szerint elfogadhatatlan Kijev álláspontja, miszerint Oroszország részese a Donyec-medencében zajló konfliktusnak. Moszkva a minszki megállapodások kezesének tekinti magát. Peszkov leszögezte, hogy Moszkva nem fog szemet hunyni többmillió kelet-ukrajnai lakos szenvedése fölött, és továbbra is humanitárius segélyt fog szállítani a régióba.
(MTI)
Kép forrása: SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP